Bűnügyi krónikák

10990 Ft

Oldjatok meg szövevényes bűneseteket – járjátok be a tetthelyeket „élőben”! A Bűnügyi krónikák innovatív, kooperatív nyomozós társasjáték. A játékosok közösen oldhatnak meg bűnügyeket úgy, hogy okostelefonnal vagy tablettel körülnézhetnek a helyszíneken, nyomokat és bizonyítékokat gyűjthetnek be, gyanúsítottakat és tanúkat hallgathatnak ki – és ellenőrizhetik következtetéseik helyességét.

Készleten

Leírás

Ahogy telnek múlnak az évek, úgy fejlődik a technológia körülöttünk, sőt manapság már olyan tempóban, hogy ha egy pillanatra elnézünk, lemaradunk valamiről. A társasjátékok is hasonló gyors iramban fejlődnek, annak ellenére, hogy a külső szemlélők számára ez kevésbé észrevehető, hiszen a társasjátékoknál a külső viszonylag változatlan és továbbra sem árul el sokat az innovációkról, pedig ha a dobozok mélyére nézünk, rengeteg újdonságot találhatunk, ahogy a Bűnügyi krónikák nyomozós játékban is.

Manapság megkerülhetetlenek az okostelefonok, szerves részét képezik a hétköznapjainknak, így várható volt, hogy a társasjátékok világában is megjelennek az applikációk. Sok próbálkozás volt már erre korábban, kisebb nagyobb sikerrel, de amit a Bűnügyi krónikákban sikerült megalkotni, az teljesen egyedülálló. A játékosok a Scotland Yard nyomozóit alakítják, akiknek célja, hogy közös erővel feltárják a bűntényeket és megtalálják a gyilkost. Ehhez nyomokat kell keresni, kihallgatni a szemtanúkat és az esetben érintett személyeket, majd levonni a következtetéseket és időben megoldani az esetet. A játék úgy van kialakítva, hogy bármelyik bűneset után is nyomozzanak a játékosok, azok teljesen egyediek legyenek. Mivel a kártyákra egyáltalán nem kerültek feliratok, hanem csak egy QR kód, így történettől függően más és más információkat oszthatnak meg velünk ugyanazok a karakterek, ha beolvassuk őket az applikációval. A társasjátékhoz készített applikációt ennél viszont sokkal több mindenre lehet használni. Amikor a nyomozók megérkeznek a bűntény helyszínéhez, akkor a nyomok feltárását a virtuális világban teszik, a telefont használva 360 fokban körbe nézhetnek a helyszínen és megkereshetik az árulkodó nyomokat, pár pillanatra a hely, ahol a játék zajlik, maga lesz a bűntény helyszíne. A nyomok megtalálása viszont még nem elégséges, azokat ki is kell elemezni a laborban, össze kell kötni a gyanúsítottakkal, ez pedig mindenre érvényes a Bűnügyi krónikák világában, hiszen nem csak egy tárgyról lehet hasznos információkat szerezni, hanem emberekről is. Jellemrajzokat szerezhetünk, lelkiállapotokat ismerhetünk meg, sőt az indítékot is megtalálhatjuk egy-egy keresztkérdéssel. Bármilyen esetet vázol fel a játék, a cél, hogy az applikációt felhasználva a játékosok még időben megtalálják a gyilkost, bár a játék nem időre megy, de minden játékban végrehajtott cselekvés időbe kerül, egy utazás, egy kihallgatás, mind-mind időbe telik, ami a későbbiekben nagyon fontos tényező lehet.

Gyártó

Lucky Duck Games

További információk

Ajánlott életkor

14+

Játék nyelve

magyar

Játékosok száma

4-12

Játékszabály nyelve

magyar

Bűnügyi krónikák termékről 1 értékelés

  1. Péter (megerősített tulajdonos)

    Verified reviewVerified review - view originalExternal link

Mondd el a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

You're viewing: Bűnügyi krónikák 10990 Ft
Kosárba teszem